Szakítás után

Friss topikok

Linkblog

"Soha többé!" A legtöbben ezt hangoztatják, azonban amint a kockázat megszűnik mégis újra felfrissítik a kapcsolatukat az Exükkel szakítás után. Mások viszont állandóan azt bizonygatják, hogy nem tehetnek annál jobbat, mint adnak egy újabb esélyt az Exüknek. Ezért szakítás után nagyon sok pár próbálja meg újra együtt.  Hogy mennyire nehéz helyzetben vagy, az leginkább a körülményektől és a szakítás okaitól függ.

Akkor nézzük, hogy milyen idokkal veheted fel újra a kapcsolatot az Exeddel:
 
Sok elsődleges oka lehet annak, hogy újra megpróbáljátok együtt, ilyen lehet kezdetben az unalom, hirtelen minden a nyakadba szakad és egyedül kell helyt állnod. Nincs újabb partner kilátásban, aztán feltűnik a régi párod teljes fényében. Egyeseknél még az is előfordul, hogy az Exük körberajongja őket és hirtelen rájuk törnek az érzések. Sokan összekeverik a szeretettel, azonban vannak olyanok, akik gyakran azzal magyarázzák ezt a dolgot, hogy így fejlesztik magukat mások visszahódítására, ezért kihívásként tekintenek erre. Ugyanis két egymástól különböző emberben legtöbbször máshogy bontakozik ki az egyedüllétre vonatkozó viselkedésminta. Akik eddig lusták voltak sportolni, azok most rendszeresen járnak kocogni, mások pedig előkapják a szekrény aljából a szexi cuccaikat és azokban feszítenek. Ezekkel könnyen újra fel tudod kelteni az Exed érdeklődését.
 
Az Exed gyakori ígéretei és törekvései arra ösztönöznek téged, hogy újra közel engedd magadhoz. Hiszen Ő teljesen megváltozott és mindent megtesz azért, hogy többé ne legyenek ilyen nagy összetűzések... Azonban ez a változás sajnos többnyire nem tart sokáig. Újra együtt vagytok, de a kapcsolat ismét leromlik, mert a legtöbben visszatérnek a régi "jól bevált" magatartásmintájukhoz. Aki eddig futott, az felhagy vele és újra csak ül a pamlagon, mint egy zsák krumpli, a szexi cuccok pedig ismét visszakerülnek a szekrény mélyére. Természetesen a régi nehézségek sem maradnak már véka alatt. Minden újra a régi - a következő nagy összeomlásig...
 
Mikor működik a dolog és mikor nem:
 
Egy sikertelen kapcsolat újrakezdése alapjában véve értelmetlen, ha a személyes különbségek miatt vagy az egymás iránti érdeklődés megszűnése és a közös alap hiánya miatt fut zátonyra. A legjobb szándékotok és törekvéseitek, amiket ebbe a "vállalkozásba" fektettek bizonyos idő után újra hajótörésre van ítélve. Tehát ha a mélyen fekvő okokat nem tudjátok megszüntetni, akkor nincs értelme az újrakezdésnek.
 
Akkor lobbanhat leghamarabb újra lángra a szerelem, ha külső körülmények szóltak bele, de a kapcsolattal szembeni hozzáállásotok hasonló. Ha például a gonosz mostoha már meghalt, aki eddig párod életét keserítette, akkor újra harmonikus párt alkothattok, és ismét boldogan egyengethetitek az utatokat.
 
Összegzésképpen:
 
Akkor van értelme szakítás után, hogy visszatérj az Exedhez vagy nincs? Sokan a szívükre hallgatnak - és ez jó is így. A legtöbb dolgot magadnak kell megtapasztalnod az életben azért, hogy az elkövetett hibáidból tanulj. Ahogy Konfuciusz mondta: "Ha hibázol és nem javítod ki, akkor követed el igazán a hibát."
 
Ha maximális sikert akarsz elérni a visszahódítással kapcsolatban, akkor ezt mindenképpen látnod kell, mert így:
 
- a különböző nehézségeket könnyebben fogod venni,
- sokkal hamarabb túljutsz a szakítás utáni depresszión,
- megtudhatod mit kell tenned,
- mit ne tegyél semmiképpen se,
- és ha betartod a leírtakat, akkor az Exed vissza fog térni hozzád.
 
Kattints ide:
 

Címkék: szakítás újra együtt szakítás után exed visszahódítása

Szólj hozzá!

Ha elhagyott a volt Kedvesed, akkor napi szinten valószínűleg újra és újra megkérdezed magadtól:

"Hogyan szerezzem vissza az Exem szakítás után?"
"Mit tehetnék azért, hogy az Exemet visszahódítsam?"
"Milyenek a visszaszerzési esélyeim?"
 
Az 1. hiba, hogy nem tudsz megálljt parancsolni az érzelmeidnek.
 
Teljesen érthető, ha szakítás után nyomottnak, frusztráltnak és szomorúnak érzed magad. Nem telik el egy perc se a nélkül, hogy ne az Exedre gondolnál és a szép emlékek hirtelen feltörnek belőled. Vannak olyanok, akik dühvel és mérgelődéssel reagálnak ezekre a gondolatokra. Az érzéseink jönnek, mennek, nem tudunk nekik parancsolni és néha tehetetlenek vagyunk velük szemben. Ilyen eseteknél nagyon fontos, hogy megtanuljuk az érzéseket kontrollálni.  A negatív érzéseinket pozitívra kell cserélnünk.
 
Hogy értsed: Ha az Exedet vissza akarod szerezni,  pozitívan kell vele viselkedned. A pozitív hangulatú emberek általában érdekesek és vonzóak - ilyen színben szeretnél te is feltűnni ugye, ha nem tévedek? Senki sem akar egy bőgőmasinával, de még kevésbé egy dühöngő fúriával foglalkozni. Ebben az esetben tudsz az egyik legjobban eltörpülni az Exed szemében.
 
Hogyan kaphatod vissza az Exed - 2. hiba:
 
Ezek a hibák egészen tipikusak és szinte mindenki elköveti őket. Egyszerűen ezek mélyen ott lappanganak az emberi természetben:
 
Mert az Exedet feltétlenül vissza szeretnéd kapni és attól félsz, hogy nagyon eltávolodik tőled, ezért rendszeresen keresed vele a kapcsolatot. Felhívod őt, sms küldesz vagy egyszerűen csak azt adod be neki, hogy a találkozásotok a "véletlen" műve. Talán még jó cselekedetként is próbálod elkönyvelni azt, hogy a kapcsolatotokról és más dolgokról beszélgessetek.
 
DE így teljesen elásod magad előtte!
 
Az első időkben kerüld az Exeddel való kapcsolatot. Nagyon fontos ugyanis, hogy újra összeszedd magad és a szó szoros értelmében újra vonzóvá válj számára. De erre nem vagy képes, ha állandóan amikor rá gondolsz depresszióba zuhansz. Most minden erődre szükséged lesz.
 
Tehát hogyan is hódítsd vissza Őt?
 
- Először is szakítsd meg vele a kapcsolatot
- A leggyakrabban előforduló hibákat kerüld el (pl.: lásd fentebb)
- Egy önfejlesztő programban vegyél részt
- Az ismeretek birtokában egy jól átgondolt stratégiával hódítsd vissza az Exedet
 
Ha további hasznos információt szeretnél megtudni az Exed visszahódításával kapcsolatban szakítás után, akkor kattints ide:
 

Címkék: szakítás újra együtt szakítás után visszaszerzem az exem ex visszahódítása

Szólj hozzá!

Okokat a szakításra gyorsan találsz. Mindig felmerülhetnek olyan dolgok, amik zavaróak lehetnek a párodban. Másrészről egy szakítás kockázatot is hordoz magában. Sosem tudhatod, hogy az új pároddal szemben támasztott elvárásaid teljesülnek-e. Ezért olyan érveket állítok fel neked, amelyek arra bíztatnak, hogy térj vissza az Exedhez szakítás után.

1. Már ismered a különböző kis apróságait, tudod hogy áll a rendhez, a pontossághoz, mennyit segít a háztartásban, milyen kiadásai vannak, milyen a higiéniája.
 
2. Ismered azokat a dolgokat, amiket szívesen csinál szex közben és ő is a tieidet. A nehezen megtapasztalható szexuális kívánságait így már nem kell kitalálnod.
 
3. Tudod, hogyan okozzál neki örömet (és ez jól esik a lelki világának).
 
4. Ismered a kedvenc ételeit és azokat is amikkel ki lehet Őt kergetni a konyhából :-), tudod, hogyan készíti az anyukája ezeket.
 
5. Tudod, hogy hogyan néz ki reggelente, miután összegyűrte az ágy :-).
 
6. Tudod, hogy mi hozza ki Őt a sodrából és mivel lehet megnyugtatni. Céltudatosan alkalmazhatod az erre "kifejlesztett" stratégiádat.
 
7. Tudod, hogy hogyan lazítsd el és hogyan hozd Őt az ágyban izgalomba.
 
8. Ismered az erősségeit és azokat is, amikre Ő büszke lehet.
 
9. Tudod, hogy mikor vedd le a lábairól úgy, hogy ne legyen képes neked ellenállni.
 
10. Nosztalgiázhattok együtt a múltban pl.: "Emlékszel még arra, amikor..."
 
11. Ismered a szüleit, így megspórolhatsz magadnak egy újabb "tiszteletkört" ;-).
 
12. A szüleid már jóváhagyták és engedélyezték, hogy együtt legyél a pároddal.
 
13. Tudod, hogy egy vita után melyikőtök kezdi a békülést és azt is, hogy milyen szavakkal.
 
14. Megérted Őt és teljesen egy húron pendültök, tudod, hogy milyen illata van, ismeritek egymás gondolatait.
 
15. Nem láncolhatod magadhoz, de elég könnyen meg tudtok egyezni egymással.
 
16. Eléggé esélyes, hogy újra hasonló adottságú embert választasz ki és hogy aztán hasonló problémákkal fogsz küszködni.
 
17. Így megkíméled magadat a szakítással együtt járó magánytól, a félelmektől, kisebbrendűségi komplexustól, stb.
 
18. Ugyan te Őt nem tudod megváltoztatni, ha nem akarja, de megtanultad úgy elfogadni, ahogy van és ezzel te meg is elégszel.
 
19. Közös céljaitok vannak, mindketten készek vagytok kompromisszumot kötni és egymás vágyait kölcsönösen elfogadjátok.
 
20. Nem vesztegeted az időt. Ismered már a veszekedésre okot adó dolgokat és mindíg van valami lehetőséged arra, hogy a veszekedést megakadályozd.
 
21. Már tudod, hogy a tv-t mindíg kapcsolgatja, olvasás közben nem akarja, hogy zavard, pszichológiai témákkal tarktál - mondd, mégis miért vagy olyan biztos abban, hogy a következő pároddal jobb lesz?
 
22. Ha nem bízol a mostani párkapcsolatodban, hogy a vágyaidat közöld és utána járj, hogy téged mi érdekel, akkor nem lesz ez másként a jövőben sem.
Mindíg kockáztatsz, ezért lemondásokba és bosszúságokba ütközöl.
 
23. Megspórolod magadnak a baráti köröd feloszlását és a háztartási javak felosztását.
 
24. Az új párod is néha fog morogni és visszahúzódik. Miért nem hagyod tehát a régi párodat egyszerűen csak morogni és elvonulni az ő kis kuckójába?
 
25. A párod ismeri a gyengeségeidet és arra sincs szüksége, hogy a miss tökély szerepébe kényszerüljön.
 
26. A közös fotótok maradhat a falon és így nem lesz egy fakó folt a helyén.
 
27. Már fel van osztva, hogy a lakásban mi kié. Már megbeszéltétek, hogy hol legyenek a különböző dolgaitok helyei. Így nem kell változtatni az ülésrenden sem :-).
 
28. Tudod, hogy melyik tv adást nézi szívesen és ez alapján alakíthatod az estédet.
 
29. Ha gyereked van, megspórolod magadnak a hétvége és a szabadidő körüli kimerítő vitákat.
 
30. Megspórolod magadnak azt a fáradságot, hogy a családi fotókat lemásoltasd és mindenkinek adj belőlük egy-egy példányt.
 
Most mit gondolsz? Még mindíg úgy érzed, hogy az Exeddel nem lenne elég jó neked? Nincs benned az a késztetés, hogy visszaszerezd a volt kedvesedet szakítás után?
 
Amennyiben ilyen vagy ehhez hasonló kérdések megfogalmazódtak a fejedben, akkor további segítséget itt találsz:
 

Címkék: szakítás visszahódítás szakítás után exed visszahódítása

Szólj hozzá! · 1 trackback

Szakítás után az Exeddel megpróbálod újra?

Az, aki a párkapcsolatból kilép a távolság miatt egy teljesen új kilátásba helyezi magát az Exével szemben. Ha elhagynak téged a gyengeségeidet lehet, hogy teljesen máshogy értékeled, talán erősebbé is válsz. A saját érdektelenséged a szakítás iránt egyre inkább látszik. Biztos voltak pozitív élményeid is a párkapcsolatod alatt. Az Exednek egy esetleges új partner melletti döntése talán sokkal rosszabb lenne. És gondolom, hogy szakítás után te is kivirulsz, önállóbb leszel és ettől újra vonzóvá válsz számára. Végül az Exedben feléledhet a vágy, hogy újra visszatérjen hozzád. Ezek után felteszed magadnak a kérdést, van-e értelme az újrakezdésnek?

Mikor nincs értelme újrakezdened az Exeddel? 

  • Ha csak azért jön újra vissza, hogy ne féljen és ne érezze magát magányosnak.
  • Ha azt hiszi, hogy meg tud változtatni téged.
  • Ha a régi dolgok mindig újra előkerülnek.
  • Ha az Exed csak a gyerek, a szülők vagy a körülmények miatt megy vissza hozzád.
  • Ha az a mániája, hogy kézzel-lábbal tiltakozik a szakításotok indokai ellen és csak mondja, hogy változni akar anélkül, hogy valamit is tenne.
     

Milyen jelek bátorítanak az újrakezdésre?

  • Mindketten újra vágytok egymásra.
  • Egyfajta erotikus vonzalmat éreztek egymás iránt.
  • Egymással tervezitek a jövőt és ez mindkettőtök közös elképzelése.
  • Mindketten élvezitek az együttlétet.
  • A beszélgetéseitekben már nem a szakítás hibáiról és a szemrehányásokról esik szó.
  • Mindketten újra elfogadjátok és kívánjátok egymást.

Hogyan közeledj újra az Exed felé? Milyen lépéseket vegyél figyelembe?

Először is jöjjön az újbóli összeköltözés: Megkönnyebölés, az egyedüllét vége, a szép emlékek, amik oda kötnek. Minden újra a megszokott mederben folyna. Hiszen csak egy döntés: "Megpróbáljuk még egyszer...", de nem tudod rávenni magad. Figyelembe kell venned, hogy mi vezetett a szakításhoz. Különben újra a régi lemez fog előkerülni. Mindkettőtöknek változtatnia kell a hozzáállásán. Mérlegelnetek kell: Miért futott a kapcsolatotok zátonyra? Mi volt jó, mi rossz?

Őszintén el kell beszélgetnetek arról, hogy melyiktek mikor, hogy és miben változzon. Számításba kell vennetek, hogy vajon tényleg sikerül a változás? Készen kell állnotok arra, hogy megbocsáitsatok, és arra is, hogy ne bolygassátok többet a múltat. Kölcsönösen időt hagyni egymásnak arra, hogy a bizalom újra meglegyen a másik iránt.

A kapcsolatotok újrakezdése még sokkal jobb lehet, mint a régi:

  • Ha mindketten tesztek érte.
  • Ha a szakítást, mint esélyt nézed, hogy egy kicsit jobban megismerjétek és megváltoztassátok egymást.
  • Ha felismerted, hogy milyen fontos egy tartós kapcsolatban a hűség, a bizalom és a szeretet.
  • Ha az értékeiteket és a jövőbeni elképzeléseiteket átbeszélitek és módosítjátok.
  • Ha felismerted, hogy te egyedül is tudsz boldogulni és tudatosan a párkapcsolat mellett döntesz.
  • Ha új egyensúly keletkezik benned a szakítás tapasztalatai által. (pl.: a szakítás által sokkal magabiztosabbá és önállóbbá válsz.)
  • Ha van bátorságotok, hogy nyissatok egymás felé és újra bízzatok a másikban.
  • Ha készen álltok arra, hogy a válságos korszakokat egymással kiálljátok.

Úgy érzed még mindíg nem sikerült eldöntened, hogy érdemes-e Őt visszahódítani és van-e még esélyed nála?

Szeretnéd pontosítani azokat a legfőbb lépéseket, amikkel elkezdheted az Exed visszahódítását?

Ha még több tippet, hasznos tanácsot, útmutatást szeretnél az Exed visszahódításához, akkor itt megtalálod:

www.VisszaSzerzemAzExem.hu

Címkék: szakítás újra együtt szakítás után szakítás után újrakezdés

Szólj hozzá!

A szakítás feldolgozása

Ha a párod végül szakítás után elmegy, akkor úgy érzheted magad, mintha egy világ dőlt volna össze benned. Az életedben még soha nem érezted magad ennyire egyedül, elhagyottnak és tehetetlennek. Vannak olyanok, akik minden reményt feladnak, hogy a párjukat szakítás után újra vissza tudják szerezni, és rosszabb esetben az öngyilkosság gondolatát fontolgatják vagy a legsötétebb bosszún fantáziálnak, ami olykor még a tetlegességig is fajulhat.

A szakítás egy fájdalmas folyamat és az érzelmi legyőzése sem könnyű dolog, ez még rosszabb, ha teljesen váratlanul szembesülsz a párod szakítási szándékával. Nem is hinnéd, hogy nap, mint nap mennyi emberrel történik ez meg, tehát nem vagy egyedül.

Másrészről: a szakítás egy kapcsolatnak a fájdalmakkal teli vége, de van élet a szakítás után is, miután az első sokkból és szerelmi bánatból összeszedted magad.

Először is tudnod kell, hogy mit vársz az élettől. Ugyanis egy szakításnál négy fázison fogsz átesni, mire érzelmileg is le tudod majd győzni azt. Nézzük meg ezeket.

4 szakítási fázis a kapcsolat végén:

1. Fázis: Tagadás-ragaszkodás

A szakítás hallatán becsukod a szemed és úgy teszel, mintha semmi sem történt volna. Egy olyan álmot dédelgetsz, ahol abban reménykedsz, hogy minden újra jó lesz. Azon fáradozol, hogy a párodat áthangold.

2. Fázis: Feltörő érzések

A szakítási fázisokban a sok negatív érzéstől felörlődsz; kétségbe esel, úrrá lesz rajtad a félelem, önkétségekkel kínlódsz, féltékenység, düh és gyűlölet. Nem jól alszol, egyáltalán nem eszel vagy túl sokat, teljesen nyugtalan vagy, szorulásod van, fej- vagy gyomorfájás kínoz, hevesen ver a szíved, stb. Azon tépelődsz "miért?" és állandóan az Exedre gondolsz. Eltávolodsz a barátaidtól vagy az aktivitásba menekülsz.

3. Fázis: Újratájékozódás

Lassan nézed a tájat. Újra tudsz egyedül tevékeny lenni, a dühöd és a szakítás miatti kétségeid terhei lekerülnek a válladról.

4. Fázis: Új egyensúly

Újra önbizalmat érzel, megértitek egymást, amiért a kapcsolatotok derékba tört és a szakításig jutott. Újra bizalommal tudsz tekinteni a jövőbe.

További hasznos segítgéget, tippeket, trükköket az Exed visszaszerzéséhez itt találhatsz:

Szakítás utáni gyógyulás és az Ex visszaszerzése 

 

Címkék: szakítás szakítás után szakítás után újra együtt szakítás után újrakezdés szakítás utáni fázisok után visszaszerezni

Szólj hozzá!

Akit a szerelme frissen hagyott el, annak gyakran csak egy kívánsága és gondolata van: hogyan kaphatnám Őt vissza?

Csak egy a bökkenő: a vágyakozás önmagában nem segít.
Éppen ellenkezőleg, minél jobban együtt akarsz vele maradni, annál inkább a "menekülő" szerepébe kényszeríted őt.

Pontosan a szakítás utáni kezdeti időkben űzzük el leginkább az exünket az utána való loholással, ezzel sarokba szorítva őt. Éppen ezért, ha kezdetben kevesebbet teszünk, többet érünk el!

Tehát akkor, hogyan szerezheted vissza az Exedet:


Mindenek előtt ajánlom, hogy a kapcsolattól (majdnem teljesen) állj el.
Ezáltal a partnereddel, akit vissza szeretnél szerezni tegyél három egyértelmű dolgot:

1. Vedd komolyan a szakítást és fogadd el a döntését.

2. Nem szükségszerű, hogy volt kedvesed továbbra is távolságtartó legyen veled. Ahogy imént beszéltük, hogyha leállsz a zaklatásával, úgy az Exednek már nem kell azon ügyködnie, hogy téged továbbra is távol tartson. Meg fog könnyebbülni, mivel senkinek sem öröm, ha egy számára fontos embert el kell taszítania!

3. Mutasd meg a volt párodnak, hogy te is tovább tudsz élni nélküle. Ha ezt megtapasztalja, akkor az egy rendkívül fontos lépés ahhoz, hogy az esélyeid megnőjenek arra, hogy visszakaphasd Őt.

Talán nem fog tetszeni, hogy emiatt "szünetet kell tartanod", egyedül leszel és még egy darabig nem kaphatod Őt vissza. Ez érthető. Ezért a szünetet a saját egyéni helyzetedhez kell igazítanod, a "szünet" alatt nem leszel tétlen, az alábbi kérdésekre kell választ találnod:

Mi vezetett a szakításhoz? Melyikőtök szakított?
Fel akarta venni veled a kapcsolatot? vagy menekül előled? Van már egy új személy az életében? Mennyire akarod tulajdonképpen az Exedet visszaszerezni? Először is ha ezekre a kérdésekre sikerült választ adnod, kifejleszthetsz egy egyéni stratégiát, ami a te speciális helyzetedben segít.

Hogyan lehettek újra együtt?

Röviden összefoglalva: ebben a helyzetben ha szükséges (és ez legtöbbször szükséges) a kapcsolatot kerüld az Exeddel, mert  ebben az időszakban a kisebb hibák és buktatók is végzetesek lehetnek a sikeredet illetően. Ráadásul a kapcsolat fontos kérdéseit ki kell elemezned. Aztán áttérhetsz arra, hogy a passzív megfontoltságból kilépsz és
egy "aktív szakaszra" térsz rá. Még itt fontos megemlítenem, hogy meg kell erősítened a vonzó kisugárzásodat. Kevésbé számít a külső megjelenés  (persze az is fontos!), de mindenek előtt, az hogy elindulsz a személyiségfejlődés útján, miközben aktívan érdeklődsz iránta, fel fog ébreszteni benne egy erős vonzalmat feléd.

Ha ezek után még mindig vissza szeretnéd szerezni Őt, akkor alakíts ki okosan és ügyesen egy olyan helyzetet, aminek már nem tud ellenállni.
Jó esélyed van, hogy rá fog harapni!Fontos, hogy ne rögtön a régi lemez kerüljön elő, hanem úgy alakítsd a találkozást, hogy az új és izgalmakkal teli legyen.

Remélem, hogy a tanácsaim nagy része ösztönzőleg hatott rád.

Ha részletesen szeretnéd megtudni,

- hogy mit tegyél a különböző helyzetekben
- hogyan reagálj, ha Ő keres meg téged
- hogyan növelheted az esélyeidet arra, hogy újra a karjaidba zárhasd őt
- mi az, amit TILOS tenned, mert elveszítheted Őt ÖRÖKRE!

INGYENES segítséget itt találsz:


http://www.VisszaSzerzemAzExem
.hu
 

Címkék: szakítás után szakítás után újra együtt szakítás után újrakezdés szakítás után visszaszerezni

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása